Miért és hogyan ismerkedtem meg az agykontrollal?

gyermekagykontroll-rajz

14 éves, nyolcadikos voltam, amikor a gyakorlati óránkon (ma technika néven ismert) kötni tanultunk. Vittem az iskolába fonalat, kötőtűket annak rendje-módja szerint a tanárnő kérését teljesítve. Próbálkoztam én, ahogyan mondta, hurkoltam, ide dugtam az egyik kötőtű végét, majd a másikat oda, de nem jött össze, gordiuszi csomókat produkáltam. A tanárnő egy ideig szánt rám figyelmet, aztán elfogyott a türelme és odavetette: - Hagyd a fenébe, te az életben nem fogsz megtanulni kötni!

Azt hiszem, én akkor nagyon megbántódtam. Rosszul esett, hogy rólam – az amúgy kétballábas, kétbalkezes kislánynak titulált tizenévesről – még egy tanár is ilyet mond. Lenyeltem a kibuggyanni készülő könnyeimet, és akkor, abban a pillanatban eldöntöttem: ha egyszer nekem gyerekem lesz, akkor az első kis pulóverét (nem is sálat vagy sapkát, hanem rögtön pulóvert) én fogom saját kezűleg megkötni.

Elég fiatal voltam, amikor megszületett a kisfiam. Nem feledkeztem meg a fogadalmamról, a magamnak tett ígéretemről. Amikor várandós lettem, elmentem a könyvesboltba, és vettem magamnak egy nagy könyvet, amelynek a címe Kötés- és horgolásiskola volt. Tele volt képekkel, és minden kép alatt magyarázattal. Én ebből a könyvből tanultam meg kötni, és részben horgolni is. Megkötöttem a kisfiamnak a pulóvert. Aztán magamnak, a páromnak, a lányomnak is.

Nem csak kötni tanultam meg, hanem azt is, hogy ha erős az elhatározásom, hitem, és ha a célom megvalósulásában töretlenül hiszek, akkor azt minden körülmények között képes vagyok teljesíteni.

Képes vagyok… Ma már tudom, mennyire fontos két szó ez.

Nehéz életszakaszomban hallottam az agykontrollról, és amikor először olvastam róla, eszembe jutott a kötéstanulással kapcsolatos történetem. Hogy mennyire sokat számított a pozitív gondolatom, elvárásom – magamtól. Változtatni akartam, javítani az életemen. Nem csak a kíváncsiság vitt a tanfolyamra télvíz idején, amikor a rádió is azt szajkózta, jégpáncélban az ország. Éreztem, hogy ez fontos mérföldkő lesz.  Első hétvégén a jeges utakon 200 km-t autóztam, hogy Budapesten elvégezhessem a tréninget, és életem egyik legmeghatározóbb élményében volt részem. Tudom, hogy akkor úgy jutottam haza egyetlen karcolás nélkül, hogy megtanultam, mi a programozás, vizualizálás, és ez azóta is számtalan sikert hozott nekem.