Öt működő stresszoldó gyakorlat gyerekeknek

Vége a téli szünetnek, folytatódik az iskolai időszak. Akinek iskolás korú gyermeke van, az pontosan tudja, mit jelent ez: újabb dolgozatok, felelések, megmérettetések. Sok mindenkinek meg akar felelni a gyerek, és ez mindenképpen stresszforrás. Márpedig ha ebből sok gyűlik össze, csökken a teljesítmény, romlanak az eredmények, fogy az önbizalom. De a felelős szülő mit szeretne? Boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott gyereket nevelni. Érdemes megtanítani neki egy-két olyan technikát, amelyek egyszerűek, sok esetben bárhol kivitelezhetők, és nagyon jótékony hatással vannak a lélekre és a testre is egyaránt.

gyermek-stressz

Ma már sokat hallani a különböző stresszoldó gyakorlatokról, relaxációról, meditációról. A cél mindenképpen az, hogy csökkentsük a rossz stresszt – mert érdemes megemlíteni azért azt is, hogy létezik jó stressz is. Összegyűjtöttem ide 5 olyan könnyen végrehajtható gyakorlatot, amelyek jótékonyan képesek csökkenteni a stresszt és/vagy növelik a koncentrációt is. A gyakorlatok elolvasása után nyilvánvalóvá válik, melyeket javaslok kisebbeknek, nagyobbaknak, illetve korhatár nélkül.

  1. „Cicaháttal nyújtózom, a haragom kifújom”:

A gyerek üljön le a sarkára a földre, majd nyújtózzon előre, közben „f” hangot kiejtve kifújja a levegőt. Utána húzza vissza a törzsét, kezét a térdéig húzza, majd a következő levegővételnél ismét kússzon előre „cicaállásba”.

  1. Hintáztassuk a karunkat, két karunk egy babát ringat”:

Párban egymással szemben állnak a gyerekek, és együttes mozgással jobbra-balra lendítsék a karjukat. Ritmikus mozgásra törekedjenek, tehetnek rá kendőt is, törölközőt. A lendítésekkor a karokra helyezett tárgyaknak nem szabad leesniük.

  1. Tengerészcsomó:

Helyezzék a bal bokájukat a jobb térdükre. Kulcsolják a jobb kezüket a bal bokára, és markolják meg a bal tenyerükkel a bal talpukat. Maradjanak így pár percig behunyt szemmel, közben lélegezzenek mélyeket. Ha megvan, érezni fogják, ahogy lassul a légzésük. Ezután csere, ellentétes végtagokkal végezzék ugyanezt a gyakorlatot!

  1. Keresztbe lendítések:

Ide tartoznak az indián szökellések, vagy a könyök hozzáérintése az ellenkező oldali felemelt térdhez. Bármilyen keresztező mozgás jó, ami az ellenkező oldali kart és lábat mozgatja egyszerre.

  1. 40-es:

Ez a kedvenc gyakorlatom. Amikor elmagyarázom, csak annyit tanácsolok: jegyezzék meg a számot: 40, erről kapta a nevét is.

Érintsék össze sorban, egymás után az ujjaikat, majd hagyják is úgy őket! Kezdjék a kisujjal, folytassák a hüvelykujjig! Nagyon pontosan, egymás után, precízen érintsék össze, koncentráljanak! Ha megvan, hunyják be a szemüket, és magukban, normál tempóban számoljanak el negyvenig! Ha befejezték, nyissák ki a szemüket, elengedhetik az ujjaikat is! A gyakorlat monotonitása lassítja a légzést, megnyugtat, a két kéz precíz összeillesztése az ellentétes agyféltekék dolgoztatásával növeli koncentrációt.

tihany-irita

Saját magamon is tapasztaltam már nem egyszer ezeknek az egyszerű technikának a hihetetlenül jótékony hatását.

Ha a te gyermeked is stresszel, szorong, jó szívvel ajánlom a gyermekagykontroll tanfolyamaimat, amikről ide kattintva tudsz bővebben tájékozódni vagy ajánlom az egyéni foglalkozásaimat, és a relaxációs találkozókat. Tudok segíteni.

Tihanyi Rita
pedagógus

(A cikk eredetije megjelent a Felelős Szülők Iskolája oldalon. Forrás: Bagdy Emőke: Pszichofitness gyermekeknek)